Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#1-es fővonal

hvg.hu Itthon

Lázár: 16 milliárdos fejlesztés jöhet, ami a vasút reneszánszát hozhatja el

Lázár János szerint 40 év elmaradottság után igyekeznek polgári országot építeni, amely nem könnyű, a közlekedéssel kapcsolatban pedig eddig az autópályák és a Volán-fejlesztések kerültek előtérbe, de most itt az ideje a kötöttpályás beruházásoknak. 16 milliárd euróról tárgyal csütörtökön a kormány.

Lengyel Tibor Itthon

Lázár a MÁV két vezérigazgató-helyettesét tette felelőssé a fővonali balhé miatt, a tárcája pedig beleszállt Vitézybe

Vezéráldozattal folytatódik a MÁV és Lázár csatája: a miniszter szerdán felmentette a vasúttársaság pályaműködtetésért felelős, illetve a gazdasági vezérigazgató-helyettesét – erősítette meg a hvg.hu értesülését Csepreghy Nándor miniszterhelyettes. A MÁV később úgy pontosította a politikus közlését, hogy csak az egyik vezetőt mentették fel. A döntés válasz arra, hogy a Budapest–Győr–Hegyeshalom fővonalon sebességkorlátozást vezettek be a pálya rossz állapota miatt, majd vita lett arról, miért nincs pénz az évek óta szükséges felújításra. Ebbe a vitába szállt bele Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is, akinek most Csepreghy vissza is üzent, amit pedig Vitézy sem hagyott szó nélkül.

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Néhol már többet ér egy garázs, mint egy autó – durván megugrottak az árak

Néhol már többet ér egy garázs, mint egy autó – durván megugrottak az árak

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Újításra készül a Magyar Falu programban az Agrárminisztérium

Újításra készül a Magyar Falu programban az Agrárminisztérium

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

A címlapról ajánljuk